2;

- Miss Martin! – kiabáltak utánam, nem értem minek kell mindig kiabálni. Nem járok olyan gyorsan, hogy futni kelljen utánam. Ez a megnevezés.. olyan előkelő, idegesítő. Nagyot sóhajtva léptem még egy utolsó lépést, a cipőm hangosan koppant az olcsó járólapon és fordultam a hang irányában.
Egy alacsony, alulfizetett szemüveges nő futott utánam, kezében egy szatyor.
- Tessék? – néztem rá értetlenül. Nem sok ember ilyen bátor, hogy leszólítson, főleg, hogy immáron a mai napon lesz kereken 3 hónapja, hogy megtörtént az a csók, na és persze az utolsó pillanat mikor láthattam őt.
- Itt hagyta az egyik szatyrot. – nyomta a kezembe kissé lihegve. Felemelve néztem meg és mérlegelve visszanyújtottam neki.
- Ez nem az enyém. Nem jártam ebben a boltban. – próbáltam a kezébe nyomni, mikor ő ellenkezve lépdelt hátrébb.
- De, ott van a neve. – mutat bele a tasakba, amiben valóban a nevem állt. Bólintva köszöntem meg és hagytam távozni, mivel a főnöke már hangosan, szó szerint üvöltött vele, hogy mennyen vissza. Ezért jó, ha gazdag családba csöppensz bele. Persze én is saját lábra tervezem az állást, de most még nem.  Előbb úgy is befejezem a sulit, mások szemében egy buta liba vagyok. Kevesen tudják, hogy minden álmom a főiskola. Leültem az egyik padra és az ölembe vettem a tasakot. Mikor kibontottam egy gyönyörűséges halvány rózsaszín mini ruha omlott ki.  Majd egy cetli szállt ki a ruhából. Lehajolva vettem fel és alig olvashatóan valaki ráírta, hogy ezt viseljem holnap az iskolába. Elraktam a ruhát és körbe-körbe nézelődtem, hogy mi is történik velem. Olyan volt minden, mint aki egy filmbe csöppent bele.
Megrántottam a vállam is rohantam egyenesen haza. Nagyon tetszik a ruha, és ha már valakinek ez az igénye, legyen. Én örömmel bújok bele.
Hamar leszállt az éjszaka, ami bekebelezett és elnyomott az álom. Azt álmodtam, hogy megjelenek az iskolában, abban a bizonyos ruhában, és jön felém egy sötét alak. Aztán Jackson véltem felfedezni az arcban, majd Stiles, Scott-ot és a végén Isaac. A képzeletem játszott velem, azon agyaltam ki is vehette ezt a ruhát. Mikor felébredtem korán volt, a napsugarai még álmosan nyújtózkodtak. Pont min én.
Kikászálódva sétáltam be a fürdőszobába, ahol megengedtem a vizet a fürdőkádba. Mivel sok időm volt, egy alapos fürdést iktattam be így reggel. Lassan omlott le a vállamról a hálóingem, ami a földön rogyott össze egy apró kupacba. Majd a habok közé merülve lazultak el az izmaim. Álmosnak, sem fáradtnak nem vallanám magam, de még is jót tesz az emberi testnek egy kis felfrissülés.  A telefonom félóra után jelzett, hogy nem kéne továbbra is bent áznom. A bőröm ilyenkor ráncos lesz, és nem akarok így iskolába menni.
Mikor kiléptem a szobámból akkor pillantottam meg a ruhát, amit ma kell viselnem. Lassan, komótosan sétáltam el mellette és a fésülködőasztalhoz ülve néztem végig magamon.
Kusza volt, az arcomon kíváncsiság és a félelem is cikázott. Hol csillogott a szemem, hol pedig elkomorodott. Megráztam a fejem és elkezdtek sminkelni magam. Az alapozó már szinte magától siklott fel az arcomra és a szemceruza is. Aztán kezem automatikusan elindult a tűzvörös rúzs felé.  Ami immár a védjegyemmé vált. Vörös hajam és vörös rúzsom. Mi tagadás, elég feltűnő jelenség vagyok. De miért ne használjam ki, amit az isten adott.
Mikor úgy éreztem, hogy a hajam és a sminkem is kifogástalan, belecsúsztattam a táskámba az apró szépség cuccokat. aztán tekintetem a ruhára vetődött. Rossz érzések sorozata futott át rajtam. Nem is tudom, mi lenne jobb, ha ki lenne a titkos ajándékozó.
felhúztam egy alig látható harisnyát, majd a ruhán simítottam végig, a bársony szinte bizsergette ujjaimat. Párszor még átfutottam az ujjaimmal a ruha dereka részén, aztán belebújtam, a tökéletes költeménybe.  Bárki csinálta egyet tudott, mekkora a méret, ami passzol rám. Ahogy a cipzárt felhúztam mindenhol úgy passzolt mintha rám öntötték volna. Egy magas sarkú cipőt kaptam ki a szekrényből, ami illet ehhez a gyönyörűséghez. Aztán elindultam lefelé, hogy elkérjem a szüleim autóját, mivel az enyémet összetörték. Valami vadbarom belerohant a parkoló kocsimba. A konyhába várt egy boríték a nevemmel. Apa írása volt. Megint itt hagytak. Elutaztak valami kongresszusra, így gyalogolhatok. Gondoltam felhívom Allisont, de nem vette fel a telefont, gondolom Scott-tal hancúroznak.  Felkuncogtam a gondolattól, ahogy elképzeltem a fejüket, hogy épp most zaklatom őket. Mivel Stiles-al összevesztem úgy döntöttem gyalogolok.
Ilyet se láttak sokan a suliba. Lydia Martin úgy gyalogol be.
Lassan bandukoltam, nem könnyű ilyen messze menni ebben a cipőben. Még jó, hogy a ruha feszült és esélye sem volt a lengedező szélnek, hogy fellebbentse.
A gondolataim cikáztak a fejembe, mikor dudálást hallottam, egy hangosabb sóhaj közepette mutatta be annak a baromnak, aki így akar bevágódni. Mi vagyok én, ribanc?
- Csak kedveskedni akartam, hogy elviszlek. De ha már ennyire szépen lerázol. – szólalt meg egy ismerős hang. Nem bírtam ki, hogy ne kapjam a fejem a hang irányába.
Mint akit leforráztak, álltam és néztem Isaac volt. Ott ült abba a kocsiba és engem nézet, ha szemmel vetkőztetni lehetne..rajtam egy falat bugyi sem lenne.
- Isaac. – suttogtam a nevét. Olyan régen láttam, még is olyan mintha tegnap történt volna meg. A csókja szinte újra fellángolt ajkaimon. 
Közelebb jött a kocsival és leparkolt a járdán, aztán kipattanva sétált oda hozzám. Ahogy közeledett a szívem hevesen vert, szinte ki akart ugrani.
- Akkor elvihetlek? – nézett a szemeimbe, azok a szemek… teljesen elvesztem bennünk és egy szó sem jött ki az ajkaimon. Bár nem tudom mit kéne, most mondjak. Tuti valami baromságot zagyválnék össze. Lassan oda kísért a kocsihoz, kinyitva az ajtaját foglaltam helyet, ő addig beült a vezető ülésbe. Azonnal gázt adott én pedig addig megnéztem micsoda új kocsija lett. Ekkor tűnt fel, hogy könyvek nincsenek.
- A suliba vannak a dolgaid? Ugye tudod, hogy ma jár le a történelem esszé leadási határideje? – zavartan pillantottam az ő elégedett arcára.
 - Ne aggodalmaskodj ennyit. – nevetett fel és kezét a térdemre csúsztatva simított végig rajta.  Az érintésétől a gyomrom is görcsbe rándult. Még is mit csinál. Aztán azt vettem észre, hogy elkanyarodik.
- Elfelejtetted, hogy merre van az iskola? – kérdeztem idegesen, amit próbáltam leplezni, de nem ment.
- Nem, nem felejtettem el. – válaszolt még mindig nevetve és leparkolt az erdő szélén. Majd felém fordult.
- Lydia, gyönyörű vagy. – mondta miközben végig simította az arcomat. Olyan volt, mint a filmekben. Úgy éreztem a szívem kihagy egy ütemet.
- Köszönöm. Tőled kaptam, igaz? – kérdeztem elcsukló hangon, mire ő csak féloldalasan elmosolyodott és bólintott.
- Igen, tudom, hogy szereted ezeket a ruhákat, és mikor elmentem vásárolni, megláttam, egyből te jutottál eszembe. Remélem nem probléma. – dőlt vissza az ülésébe, amitől kissé lehiggadtam. Nem tudom mit tettem volna, hogy ha még közelebb jön. De, még is csak tudom. Megcsókoltam volna, vágytam ajkaira, ahogy égetett.
- Semmi gond, köszönöm szépen. Bár feleslegesen költöttél rám. Az elég, hogy itt vagy. – mosolyodtam el elpirulva. Mi a fene ütött belém? Elpirulok?
- Ugyan, a legkevesebb, hiszen megmentettél. A földön éjszakáztál miattam. Ne butáskodj, csekélység. – mosolyodott el és kiszállt a kocsiból. Én, pedig mint a mágnes követtem őt. A kocsi elejéhez sétáltam és felcsúsztam a motorháztetejére, míg ő az erdőt nézte.
- Mit keresünk itt? – kérdeztem miközben a hajamat igazgattam.
- Van valami, amit el kell mondjak… - kezdett bele és lassan kicsit határozatlanul fordult felém.  Kicsit megrémültem. Attól féltem, hogy talált valakit, vagy még az is átfutott az agyamon, hogy apa lesz. De hát csak három hónapja ment el. Mi történhetett vele?
- Semmi olyan, amitől félned kéne. – lépdelt közelebb és közelebb. Én pedig úgy lettem egyre inkább feszült. Mit akar elmondani, milyen titka lehet. Mikor oda ért elém rémülten néztem a szemébe. Ő pedig nagyot sóhajtott.
- Lydia.. – kezdett bele én pedig gyomorremegéssel néztem a szemeibe.
- Nem tudom megtenni. –mondta halkan és hátra lépett. Még is mi történhetett, hogy nem meri elmondani. Olyan rossz dolog? Vagy szégyelli előttem? Azonnal lepattantam a kocsiról és utána lépve fogtam meg a karját.
- Isaac, nekem elmondhatod. – simítottam meg a kezét.  Ő azonnal elrántotta és hátat fordított.
- Megutálnál, félnél tőlem. Egy szörnyetegnek hinnél.  - mondta halkan. A gyomrom remegni kezdett. Mit csinált? Mi történt?
- Ne mondj ilyet. – kérleltem és utána mentem, majd elé álltam és könnyesedni kezdtek a szemeim.
- Akkor miért csókoltál meg, kereken három hónapja? Miért vetted ezt a méreg drága ruhát? Isaac, nincs az a dolog, ami miatt ez megtörténne. – mondtam halkan és átöleltem a nyakát. Bármi is az, amit fél bevallani, előbb utóbb úgy is kiderül. Én pedig nem fogom erőltetni neki. Éreztem, ahogy erős karjai körbe fonják a derekamat és magához présel. Megnyugtató érzés volt, ismét éreznem őt. Ilyen közel. Így, az erdő szélén.
Nem tudom mi ütött belém, egyik pillanatban még ölelkeztünk a másikban, finoman simítottam ajkaimat az övéhez. Aztán apró pici puszikkal leptem el, végül pedig nyitogatni kezdtem ajkait, amiből egy forró csók kerekedett. Persze ez nem jött volna össze, ha ő nem ment volna bele. Mikor elkezdett tisztulni a fejem, rájöttem mit is teszek és gyengéden eltoltam magamtól, bár nem tudom ki akarta jobban, hiszen még párszor ajkai után kaptam majd elszaladtam. Egyenesen be az erdőbe, második lépésnél ledobtam a cipőmet, amiben a járás is nehézkes volt, nem, hogy még a futás. Összezavarodtam, és a nagy futás közepette arra se figyeltem merre járok. Mikor megpillantottam egy hatalmas fát, tudatosult bennem, hogy fogalmam sincs, hol vagyok pontosan az erdőben.