5;

Nem sokáig lehettem otthon, apa nem tolerálta, hogy egész nap fekszem és chipset eszek. Ennyit a tökéletes alakomról, biztos, hogy felszaladt egy-két plusz kiló. Én nem már nem bánom, hiszen nincs miért szépnek lennem. Isaac-et az óta nem láttam, mióta otthagyott a kórházba. Ami egy hete volt.
Felhúztam egy szakadt farmert és egy bő felsőt. Nem is tudom, mit várok magamtól, még a hajamat is csak felgumiztam és így mentem suliba. Sápadt és fáradt volt az arcom. Szinte magamra se ismertem. Ahogy beléptem a suli ajtón minden szem rám szegeződött és szemráhányóan néztek rám. Nem tehetek róla, hogy ennyire kikészültem egy vetélés miatt.
- Lydia! – hallottam meg egy hangot, ami ismerősen hangzott.
- Allison. – próbáltam elmosolyodni. De ő csak megrázta a fejét és szorosan megölelt.
- Jól vagy? És ne hazudj. – mutatta fel a mutatóujját és végig mért.
- Nem. – vallottam be, bár szerintem ezt már szemmel is láthatta rajtam. Belém karolva sétáltunk be a tanteremben. Mr. Tires, csak végig mért, és egy bűnbánó pillantással elrendezte az egész dolgot. Amiért hálás voltam, nem tudtam volna feldolgozni, hogy beszélnem keljen róla. Egy éjszaka után terhes lettem, majd kockáztattam az életemet, amibe a magzat halt bele. Valami fenomenális ember lettem. Ideje lenne felnőnöm, ami nem megy. Mindig a saját fejem után mentem, ami elég veszélyes dolog. Főleg ezek után. Hirtelen egy meleg kéz fogta meg a vállam, összeszedve a gondolataimat megláttam Scott-ot. Ott állt és egy kedves mosolyt küldött felém, mellette a tesze-tosza Stiles.
- Jól vagyok, ne aggódjatok. – mondtam halkan és megsimogattam Allison kezét.
- Nem hiszünk neked. De itt vagyunk, vigyázunk rád. – mondta Scott és gyengéden megölelt.
- Igen, és ha kell, ott leszek veled, még éjjel is, a szobádban alszom a földön. – mondta lelkesen a maga kis bolondos módján.
- Köszönöm. – nevettem el magam, amin meglepődtem. Lehetséges, hogy Stiles kell ahhoz, hogy kikeveredjek a depresszióból?
- Sziasztok. – törte meg a nevetést egy ismerős hang. Mindenki elkomorodott és zavartan néztek rám. Nem kellet volna semmit mondani sem, tudtam jól, hogy kié az a hang.
- Szia. – szólaltak meg teljesen egyszerre és a fiúk egyből kezet fogtak vele.
- Szia. – mondtam végül én is. Ő csak lefagyva állt előttem és nézett rám. Hát, immár ő is láthatja, mi történt velem, hogy magamra hagyott.
-Scott, beszélnünk kellene. – köszörülte meg a torkát, mire bólintva elindultak kifelé. Megremegett a kezem, hiszen itt van, és csak átnézett rajtam. Stiles megfogta a kezem és megsimogatta. Olyan más érzés, úgy éreztem, hogy valaki van, aki mellettem van és segít.
-  Itt vagyok. – mondta halkan. Én csak összeszorítottam ajkaimat és bólintottam. Pár perccel később Scott visszajött és leült mögém. A tanár elkezdett beszélni, nem figyeltem, hiszen ekkor vettem észre, hogy Isaac is bent van a teremben. Egy kicsit felé fordultam, ő pedig ott ült hátul és a ceruzájával játszott. Mikor rám nézett csak egy pillanat volt az egész. Elrántotta a fejét és a füzetébe merülve kezdett el firkálni.
Előre fordítottam a fejem és inkább koncentráltam a történelem órára.  Mondjuk egész unalmas volt, hiszen az országunk történelméről mindent tudok. De azért úgy tettem mintha lekötne ez az egész.
Szerencsére nem volt sok vissza, így hamar felpattantam és kirohantam a teremből. Szerintem mindenki engem nézet, mivel elsőként robbantam ki a teremből. Úgy döntöttem a többi órámra be se megyek. Valahogy nem tudok oda figyelni.
Alig, hogy kiléptem a suli ajtaján neki estem valakinek. Erős karjai zártak körbe és tartott meg. Valószínű hasra vágottam volna, ha nem fog meg.
- Oda figyelni drágaság. – korholt le és engedett el, de a szája sarkában egy mosoly bujkált.
- Derek. – néztem a szemeibe és nevettem el magam. Olyan régen láttam és valahogy most még örültem is.
- Scott és Isaac-et keresem. – mondta és belesett a folyosóra.
- Valahol itt vannak, ma találkoztam velük. – mondtam megvakarva a tarkómat.
- Elkísérsz? – kérdezte és meg se várta a válaszomat, csak belém karolt és visszarángatott a suliba.
- Érzem, hogy ez nem kérdés volt, hanem inkább parancs. – mondtam halkan. Én tudom, micsoda titka van neki, de abban biztos vagyok, hogy nem ő támadott meg.
- Jobban vagy már?  Még nem találtam meg ezt a rohadékot. – suttogta a fülembe, ez olyan farkasos dolog, amiről nem szabad senkinek sem tudni. Eddig jól tudtam tartani a számat.
- Miért keresed Scott-éket? – kérdeztem felé fordulva, miközben orrommal a keresettek felé böktem.
- Lydia?! – sietett oda hozzám Scott és a kezem felé nyúlt, de Derek hátrább húzott.
- Tessék? – kérdeztem vissza és feltűnt, hogy Derek erősen fogja a csípőmet, amit nem nagyon díjazott egyik fiú sem.
- Engedd el! – morgott fel Isaac. Nagy szemekkel néztem Scott-ra és Isaacre.
- Ők is?!- fordultam Derek felé, mire csak bólintott. Én terhes voltam egy vérfarkastól?
A fiúk nagyon megrémültek és hátra léptek.
- Na, mi van? –kérdezte vigyorogva tőlük Derek és elengedett.  Kicsit megremegtem a tudattól, hogy ők is farkasok. Már értem, hogy lett Isaac ennyire, erős, gyors..
- Te tudod? Ismered? – kérdezték elhalóan és megfogtam a fejemet. Hirtelen szédülni kezdtem. Csak bólintani tudtam.
- Na, drága. Jobban bírod te ezt. – ismét meg fogott és tartani kezdett.
- Tudom. – mondtam halkan és pár mélyebb levegőt vettem.
- Én vagyok az alfa.. ti csak a béták. A csapat tagjai lesztek, vagy meghaltok? – tette fel a költői kérdést Derek én pedig elnevettem magam. Ez olyan főnökösen hangzott, bár az alfa mindig a főnök. De valahogy nem épp Derekre vallott.
- Én nem vagyok valami beosztott. – kelt ki magából Isaac és oda jött hozzám, elragadott és szenvedélyesen megcsókolt. Nagy szemekkel bámultam és lassan lehunytam a szemhéjamat, gyengéden csókoltam vissza ajkait. Igen ez így hiányzott az életemből, hogy érezzem őt.
- Te pedig az enyém vagy. – elszakadva az ajkaimtól nézett a szemembe. Tetszett ez a kijelentés, egy et is értettem. Úgy sem tudnék mással lenni, ha közben őt figyelem. 
- Szerelmesek, mehetnénk? – kérdezte Scott vigyorogva és Dereknek integetve ott hagytuk. Ezek szerint nem lesz Alfa csapata neki. Vagy is nem velük.
- Mióta tudsz a farkasokról? – kérdezte meg Isaac miközben a csípőmet simogatta. Olyan jó érzés volt ilyen közel lenni hozzá.
- Derek a szomszédba lakott és jóban voltunk, mikor megtörtént a gond, csak én voltam neki. Segítettem neki. Sosem féltem tőle. Ő pedig üldözi azt, aki miatt kórházba kerültem. – mondtam halkan és leültem az egyik padra, míg ők mellém ültek le.
- Nem is félsz tőlünk? – kérdezte Isaac, én pedig elmosolyodtam.
- Nem. – mondtam nevetve. Persze, tudom, hogy kéne. Csak még sem, Scott a legjobb barátom, Isaac meg.. a pasim.
- Nekem mennem kell. – állt fel Scott mikor csipogott a telefonja. Elnevettük magunkat, hiszen tudtuk jól, hogy Allisonnal fog randizni.
Mikor eltűnt a látómezőből oda húzott magához és szenvedélyesen megcsókolt.
- Menjünk innen. – vigyorgott és megfogva a kezemet sétáltunk el, egyenesen a kocsijához és eltűntünk a suliból.